Bátor rendkívüli önbizalommal, és kevésbé kiemelkedő realitás érzékkel rendelkezik.

Tegnap is 100m-ről kiszúrt magának egy kutyát... őket mellesleg prédának nézi, magáról azt képzeli ő a vadász. Hagytam had történjenek az események beavatkozás nélkül.

Nem is kellett csalódnom: Bátor elkezdte becserkészni a "vadat". Szegény pára gyanútlanul játszott egy teniszlabdával és a gazdájával. Bátor minden idegszálával a zsákmányra koncentrált, lélegzetét visszatartva indult el, félig kúszva (összes szőrszála égnek állítva, minden izma pattanásig feszítve). Észrevétlenül próbált közeledni az aszfalton. Valahogy így:

Egy pár pillanat múlva kocogni kezdett, majd robbantott... viszont minél közelebb került a zsákmányhoz, az annál nagyobbnak tűnt (megj.: a zsákmányállat legalább akkora volt mint egy borjú (felnőtt német dog), de Bátor véleményem szerint nem tudja, hogy minél messzebb van valami, annál kisebbnek tűnik.)
Amikor már lejött Bátornak is, hogy ez egy elhamarkodott döntés volt, elkezdett lassítani és elegánsan megfordult, mintha nem is arra lenne dolga, de sajnos ezt már későn tette, mert a másik kutya észrevette, és odarohant Bátorhoz játszani... Bátor amint észlelte, hogy a 60 kilós fekete ménykű dübörög felé, ámokfutó üzemmódba kapcsolt (látszott rajta, hogy halálfélelme van) a hátsó lábait gyorsabban szedte mint az elsőket, ezáltal majdnem elesett mert a feneke a földet érte...
De szerencsére biztonságban megérkezett óvó Falkavezér szárnyaim alá és a lábam mögül ismét nagy lehetett a szája, aminek én külön örültem (mivel így én is potenciális célponttá váltam)... hiába, legalább bennem feltétlenül bízik :)


 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.