Ma voltunk egyébként állatorvosnál is, bolha elleni szérumért. Nagy kedvenc a Bátor arrafelé. Utoljára hónapokkal ezelőtt jártunk ott, mégis megjegyezték sőt mi több, még emlegették is pont tegnap (állítólag, aztán lehet, hogy ez egyfajta üzleti fogás, mindenkinek ezt mondják, hogy szívesen jöjjön legközelebb)

De ha jobban belegondolok és felidézem Bátor viselkedését, akkor nem kizárt, hogy ténylegesen emlékeznek rá. Tudni illik az állatorvosi rendelőbe is úgy szoktunk bemenni, mintha minimum kommandósok lennénk és éppen rajtuk ütnénk. Én benyitottam, s gondoltam  óvatosan bekukucskálok előrelátó Falkavezér módján, hogy szabad-e a terep (van-e macska, ilyesmi)... Bátor kilökte az ajtót és berobbant a váró közepébe (természetesen ordítva), a fal mellett békésen ücsörgő emberek mindegyike felállt (ugrott) a többi kutya szintén... aztán az egekbe szökő adrenalin szintem azt diktálta, hogy várakozzunk inkább kint. Az ajtó előtt készítettem róla ezt a képet:

Egyébként viszonylag rendes volt a rendelőben. Bementünk, körbe rohant, mindenkit megszagolgatott, kicsit megböködött, megpaskolt és megugatott aztán amikor hívtam odajött hozzám. Szerintem a bentlévők közül ezen én lepődtem meg a legjobban. Aztán utasítást kapott a fekvésre és láss csodát: lefeküdt! Pedig félve adtam ki a parancsot (kérést :D) biztos voltam benne,hogy felsülünk a doki néni előtt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.