Történt mindez Sződligeten a Duna-parton, amikor Bátornak dobálni akartam és csak egy darab, 1 méteres, 10 centi átmérőjű husángot találtam. Pont azon gondolkodtam hogyan lehetne feldarabolni, amikor hátulról Bátorra rátámadt egy (Bátornál másfélszer nagyobb) fekete kutya. Elkezdtem ordítani, de az unszimpatikus, busa-fejű fekete kutyát ez nem érdekelte, Bátor meg menekülőre fogta, nehogy kapjon egy taslit tőlem. A fekete meg akarta fogni a menekülő kutyámat a gerincénél, én meg jobb híján akkorát vertem a fejére a 15 kilós husánggal, amekkorát csak bírtam, olyan igazi base-ballos mozdulattal.  Az unszimpatikus  busa-fejű odébb gurult, majd felült és láttam a szemén, hogy egyetlen kérdés foglalkoztatja: engem támadjon meg vagy a Bátort. Ezért aztán mielőtt felkelhetett volna, gyorsan kapott még egyet, csak úgy békítőleg.
No de az egész szitúációban az volt a legszürreálisabb, amikor a 250 méterről loholó gazdája nekem esett, hogy jó lenne ha nem verném agyon a kutyáját...  mondtam neki, hogy én is inkább simogattam volna, de arra nem nagyon kaptam lehetőséget...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.